Utolsó hazai meccsét játssza a szezonban a DVSE

2019. 05. 15. (szerda) 11.07

A Budapesti Honvéd együttesét fogadja a DVSE vízilabdacsapata az OBI 7. helyéért folytatott párharcának második mérkőzésén. A szerdán 19 órától kezdődő találkozón Miroslav Bajin együttese visszavághat az egygólos fővárosi vereségért, és kiharcolhatja a mindent eldöntő harmadik összecsapást.

Izgalmas mérkőzésre van kilátás az OBI rájátszásának helyosztóján, hiszen a debreceniek eddig kivétel nélkül végig kiélezett mérkőzéseket játszottak a BHSE együttesével. Háromszor találkoztak a szezon során a felek, mindháromszor egy gól döntött, ráadásul rendre a hazai csapat javára. Ezt a sormintát követve a DVSE jó eséllyel pályázik a mindent eldöntő harmadik mérkőzés kiharcolására, de a vendégek játékoskeretét vizsgálva korántsem jelenthetjük ki őket favoritnak.

-Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, Pesten kétszer is egy góllal kaptunk ki tőlük, de mivel itthon az egész szezon során jobban játszottunk, ezért talán revansot tudunk rajtuk venni, és kiharcolhatjuk a harmadik mérkőzést. Mindkét csapat fáradtabb a szezon végéhez közeledve, de rajtunk biztos nem fog múlni, mi ezúttal is mindent bele fogunk adni. –vélekedett az esélyekről Fekete Gergő.

A találkozón nagyon fontos lesz a vendégek kulcsjátékosainak kikapcsolása, várhatóan Szívós Márton semlegesítése okozhatja majd a legnagyobb fejtörést. Az emberelőnyös helyzetek kihasználása ugyancsak döntő faktor lehet, csakúgy, mint a kipattanó labdák megszerzése és a második esélyek számának limitálása.

-Ha betartjuk a taktikai utasításokat, és meg is tudjuk valósítani a vezetőedzőnk által kért dolgokat, akkor jó esélyünk van a győzelemre. Egy-két extra egyéni teljesítmény mindenképp kell majd a sikerhez, de fontos, hogy csapatként is jól működjünk. –zárta szavait a fiatal játékos.

A párharc az egyik fél második győzelméig tart, jelenleg 1-0 arányban a Honvéd vezet.



Cikk nyomtatása