Hazai medencében küzd a DVSE a folytatásért

2018. 05. 02. (szerda) 11.07

Az OB I-es bajnokság rájátszásában a BVSC-Zuglót fogadja Komlósi Péter csapata ma 19:30-tól.

A mérkőzésnek nagy a tétje, hiszen a BVSC győzelmével a fővárosiak játszhatnak a Miskolc csapatával az ötödik hely megszerzéséért. A két együttes előző meccsét, habár jól kezdte a DVSE, végül a zuglóiak felőrölték a cívisvárosi legénységet, és 10-4-es győzelmet arattak. A hét szerzett pontig tartó párharc állása ezzel 6-3, a BVSC javára.

A tét ellenére a debreceniek ugyanúgy készülnek a találkozóra, mint a többi összecsapásra – erről Kállay Márk, a DVSE csapatkapitánya beszélt. A játékos elmondta, hogy a felsőházban nagyon erős csapatokkal játszottak, de véleménye szerint a BVSC ellen hazai medencében képesek megszerezni a győzelmet. Az előző mérkőzésből kiindulva Kállay egy hajtós meccsre számít, amelyen a vendégek megpróbálják kifárasztani a mieinket, ami sajnos az előző meccsen nyerő húzásnak bizonyult. Az összképhez hozzátartozik az is, – ahogyan arra a DVSE játékosa utalt – hogy nagyon sokat kellett emberhátrányban játszania a debreceni gárdának. Kállay Márk szerint, ha minden téren egyenlő esélyekkel csap össze a két alakulat, akkor egy szoros meccset láthat a Debreceni Sportuszodába kilátogató közönség.

A DVSE – BVSC párharc győztese tehát a Miskolccal játszhat az ötödik helyért, míg a vesztes a hetedik helyért mérkőzhet meg a Racionet Honvéd gárdájával.



Cikk nyomtatása