Hajós Kupa a Debreceni Sportuszodában

2021. 02. 19. (péntek) 13.41

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola úszószakosztálya február 20-án idén első alkalommal rendezi meg a Hajós Alfréd Kupát.

A szombaton 10 órakor kezdődő versenyen a lányoknál és a fiúknál egyaránt 10-10 számban mérik össze tudásukat az úszók. A végleges rajtlista alább, pdf. formátumban elérhető.

A szervezők kérik a sportszervezetek képviselőit, hogy a versenykiírásához is mellékelt Covid nyilatkozatot kitöltve, összegyűjtve hozzák magukkal a versenyre és a bejáratnál – segítve a gyors, zökkenőmentes beléptetést – adják le kollégáinknak.

Ezúton is tájékoztatjuk a nevező egyesületek képviselőit arról is, hogy a hatályban lévő, vonatkozó veszélyhelyzeti előírások miatt az uszodába kizárólag csak a versenyzők és edzőik belépése engedélyezett.

Tisztelettel kérjük Önöket arra, hogy a sportszervezetükhöz tartozó versenyzők szüleit, kísérőit tájékoztassák a fentiekről, illetve arról, hogy a verseny alatti várakozást, mosdóhasználatot stb. ezek szerint tervezzék és oldják meg.

Megértésüket, együttműködésüket ezúton is köszönjük!

A verseny eredményei folyamatosan frissítve, az alábbi linkre kattintva érhetők el:

https://drive.google.com/drive/folders/1YDBYP23i14vLcBr2DNyW8RKx9fTYlQSq?usp=sharing

Online stream:

https://www.youtube.com/watch?v=3C0adH_CdBY&feature=youtu.be&ab_channel=Zolt%C3%A1nPusk%C3%A1s