Magyar sprinter a világranglista Top 10-ben

2017. 04. 21. (péntek) 22.55

Tömött lelátók, minden jegy elkelt az úszó Ob harmadik versenynapján a Debreceni Sportuszodában!

Beindult a szokásos Hosszú-henger: az országos bajnokság harmadik napján Katinka négyből három egyéni számban diadalmaskodott, ám a verseny legnagyobb dobása egy 17 éves srác nevéhez fűződik: Németh Nándor (képen) bődületes országos csúccsal nyerte a 100 méteres gyorsúszást, amivel a világranglista első tíz helyezettje közé került. Magyar sprinterrel ilyen emberemlékezet óta nem történt meg.

Plagányi Zsoltot, az egri klub vezetőedzőjét eddig Cseh László miatt ismerte a közvélemény – ám munkája immár a csapat többi úszójának teljesítményén is látszik. Az ősz mester már hónapokkal ezelőtt jelezte, figyeljenek Németh Nándorra, mert egészen páratlan adottságai vannak a sprintszámokhoz. Nos, a 17 éves titán most robbantott: felállította az ob első országos csúcsát, mégpedig 100 gyorson; 48.64-es ideje egészen fenomenális produkció, amellyel egycsapásra a világranglista 10. helyén találta magát. És persze a világbajnoki csapatban – holott saját bevallása szerint a junior Eb-re és vb-re készült volna. „Most majd a vébére is fogok...” mondta szerényen, miután a sokadik mikrofont dugták az orra alá. Aztán a nap végén egy újabb bajnoki aranyat akasztott a 4x200-as gyorsváltó tagjaként – az egész mezőny második legjobb részidejével.

A férfiaknál az első naphoz hasonlóan ismét párban nyertek aranyérmet a Gyurta-fivérek: a 800 gyors-200 mell „kombó” után most Gergő 400 vegyesen győzött, míg Dániel 100 mellen bizonyult a legjobbnak. Az ifjabbik Gyurta igen éles versenyt vívott Bernek Péterrel, utóbbi ugyanis megpróbálta őt kiszorítani a vb-csapatból, ám végül Gergő visszaverte a „támadást” és megőrizte helyét ebben a számban Verrasztó Dávid mellett.

A másik két százas számban Gyurta Dániel gond nélkül nyert mellen, míg Bohus Richárd háton bizonyult a legjobbnak – igaz, nem volt annyira boldog, mivel nem sikerült megúsznia az A-szintet, így a második hely ezen a távon továbbra is kiadó.

A hölgyeknél kezdte a régi kottát idézni a harmadik nap, hiszen az első három számot egyaránt behúzta Hosszú Katinka: 400 vegyesen, 100 gyorson és 100 háton senki sem tudta megszorítani – mellen pedig a miskolciak ifjú tehetsége, Vécsei Réka a 200 koronája mellé odaillesztette ezt az aranyat is.

 

A 3. nap bajnokai

Férfiak

100m gyors: Németh Nándor (Eger) 48.64 – új országos csúcs

100m hát: Bohus Richárd (Békéscsaba) 54.40

100m mell: Gyurta Dániel (UTE) 1:00.35

400m vegyes: Gyurta Gergely (UTE) 4:12.86

4x200m gyorsváltó: Eger 7:30.11

(Lakatos Dávid, Németh Nándor, Holló Balázs, Cseh László)

 

Nők

100m gyors: Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 54.62

100m hát: Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 1:00.46

100m mell: Vécsei Réka (Miskolc) 1:09.90

400m vegyes: Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 4:35.91

4x200m gyorsváltó: Kiskunhalas 8:14.19

(Juhász Janka, Szilvási Gréta, Vas Luca, Juhász Adél)

 

Mixed

4x100m vegyesváltó: BVSC-Zugló 3:54.44

(Bernek Péter, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Böszörményi Bettina)

 

Nyilatkozatok

Németh Nándor:

„Erre egyáltalán nem számítottam... Próbáltam javítani a legjobb időmön, de hogy 49-en belül tudok jönni, ráadásul megdöntöm az országos csúcsot... Ez meg sem fordult a fejemben. Persze, remek érzés. Én eddig a junior Eb-re és vébére készültem, de akkor most már a világbajnokságra is kell. Hát akkor majd arra is készülök...”

Gyurta Gergely

„Nem tudom, hogy csináltam ezt, mert nem gondoltam, hogy ennyi erőt ki tudok préselni magamból a súlyosabb vírusfertőzés után. Ez óriási önbizalmat kell adjon a világbajnokságig hátralévő három hónapra.”

Gyurta Dániel:

„Azt gondolom, jó úton járunk. Az új technikából részletek már megvannak, de még nem minden működik, magasabb pulzusnál, versenyhelyzetben néha visszajönnek a régi dolgok, ami nem csoda, hiszen tizenhét évet úsztam a korábbi módszerekkel, és néha óhatatlanul az villan meg, amikor nagyobb a terhelés. De van még három hónap, hogy minden összeálljon, és egyértelmű, hogy össze is fog.”

Hosszú Katinkát doppingvizsgálatra rendelték, ezért ő a mai nap nem tudott nyilatkozni.



Cikk nyomtatása